Ha az utcán láttad, azt hitted egy sima, egyszerű tornádó.

Már amilyen sima egy szélvihar lehet.

Mindig rohant.

Valakihez.

Valami miatt.

Néha veszélyes volt csak nézni is.

De sosem csúszott el télen sem.

Csoda járt a nyomában.

És Ő nem tudta ezt.

Nem figyelt arra, mit vált ki az emberekből.

Nem érdekelte a visszajelzés.

Makacs volt és büszke.

Tudta mit akar és töretlenül hitt abban, hogy eléri.

Nem lehetett a nyomába érni.

Ebben nem.

Követhetetlen és erős hite volt.

Megingatni sem tudta ebben semmi és senki.

Pedig próbálták.

Én láttam minden pillanatban.

Ha rajtakaptam, hogy gyengül, megtorpant.

Észrevette.

És eljátszott valamit, ami fényesebb volt, mint az igazság.

Igazi szemfényvesztő volt.

Tökéletes bohóc.

Elhittem minden mozdulatát.

De a szavakkal nem tudott játszani.

Túl egyenes volt.

Érdekes...mindig szerette ezt bennem, mégsem látta, hogy honnan örököltem.

Tőle.

Bátor katonája Istennek már pihen.

Eleget rohantál...aludj szépen mindenki szép Katinkája.

Kisgyerekként ezt 'kellett' hallanom.

Minden reggel zenére ébredtem.

Valami mindig szólt.

Klasszikus zenére nőttem fel.

Klasszikus értékrendem innen eredhet.

Klasszikus szüleim voltak.

Nem értettem miért kell nekem is szeretnem ezt a fajta zenét.

Most már értem.

Köszönet érte.

Hála.

Hatalma van felettem ennek a zenének.

Megnyílnak az ég csatornái, éppúgy, mint a könnyeké.

Égi zene ez.

Nem úszhatjuk meg a hatását.

Most érkezett meg hozzám az üzenete.

Eddig csak hallottam.

Most értem, és érzem is.

Köszönet a szüleimnek.

Fiútestvér.

Szép, szomorúszemű angyal.

Hinta a vérmezőn.

Ének a viharban.

Várépítés Ben Quicknek.

Fürdés együtt.

Földi ágy.

Első szerelem.

Vérszerződés.

Költözés.

Utánaköltözés.

Repülő.

Látogatás.

Távolság.

Idő...idő..idő.

Hiányérzet.

Tragikus hír.

Szomorúság.

Felejtés?

Soha.

Szeretés?

Örökké.

Megannyi ajándék közül a legszebb, amikor egy sebzett emberi szívet tarthatsz a kezedben és ott lehetsz abban a pillanatban, amikor megnyílik Neked.

Ott lenni, amikor valami nagyon fáj Neki.

Jelen lenni, függetlenül a múltban kapott sebektől.

Kiállni valaki mellett, megvédeni valakit annyi, mint felvállalni, hogy annyira szereted, hogy nem érdekelnek a következmények.

Látni, hogy valakinek a szomorúságára ködöt ereszt a jelenléted.

A könnyeit felfoghatod a kezeddel és a szíveddel.

Vigaszt nyújtasz egy olyan élethelyzetben, amiben talán sosem voltál.

De érted.

Vagy éppen azért érted, mert részed volt benne.

Választhatsz ilyen embereket, vagy áldásként kapod őket a sorsodtól?

Minden előfordulhat.

Ha kinyitod a szíved, az örömmel együtt a bánatnak is utat nyitsz.

De nem úszhatod meg az életedet fájdalom nélkül.

Senki nem ígért ilyet.

Ne hidd el, hogy minden nehézség fájdalmasan érint.

Légy bátor és tedd, amit a hang súg odabentről.

Bánd meg inkább, amit tettél, és ne azt, amit elmulasztottál.

Vagy...csak éld meg minden igaz pillanatát az életednek.

Karcolásokkal tarkított gyarló szívem akkor is ezt mondja, ha dalcsokorba szedhetném a fájdalmakat.

Mert megérte.

Mert valamit láttam közben és a végén.

Mert talán jobb ember lehettem minden pofon után, amit kaptam okkal, vagy anélkül.

Nem vagyok áldozat.

Ember vagyok.

Érző és vérző sejtekkel.

Emlékekkel, amiket ha felidézek, boldogság morzsákat csipegethetek a csendben.

Jönnek és mennek az emberek az életünkben.

De vannak az állandók.

Gyerekek, Apák és Anyák.

Szerelmek, amiknek nem jár le a szavatosságuk.

Barátok, akikkel a közös öröm és szomorúság fűz össze.

Egymásratalálások újra meg újra.

Áldás van rajtam, mert kétszer szerethettem életemben.

Kétszer nagyon.

Mélyen, tudattalanul és fájdalmasan boldogan.

Szeretném ezt tovább adni, megtanítani, hogy kell.

Szavakat suttogok, amik ezt hirdetik.

Igen...nekem a szavak a szövetségeseim ebben is.

...Mert a zajok már nem hihetőek.

Megtanultam halkan érezni, sőt van, hogy nem is tudják, hogy szeretek.

Valakit zavarnak a szavak.

Van, akit az érintés.

Van aki nem tanult meg szeretni.

Nem mutatta meg Neki senki.

De nincs késő.

Semmihez  soha nincs késő.

Idejétmúlt kifejezés, hogy " már késő megtanulnom ".

Restség létezik, félelem van, de késő, olyan nincs.

Ha igény van rá, megtanulható.

És vannak ölelő emberek.

Akik lépten - nyomon ezt tanítják.

Én is tőlük tanultam.

Ha megtanulsz ölelni, megtanulod érezni is a szeretetet.

Sőt, szabad kérni is.

Nehéz.

Meg kell tanítani a szívedet  kérni.

Erősnek lenni annyira, hogy meg merd mutatni a gyengeségedet.

Egészen kitárulni.

Ott kezdődik a megoldása mindennek.

Az utad.

Ismerek egy embert, aki későn tanult meg szeretni.

Nekem Ő a legfontosabb ember, akit ismerek.

...és amit tőle tanultam, örökké magamnál hordom.

Alszik a Föld.

Egyik oldalán háborúk, a másikon közöny.

Mindezt Isten számlájára írjuk.

Az elöttünk fekvő apró örömöket miért nem?

Mindig más a felelős?

Mi nem hibáztunk?

A legkissebb társadalmi egység a család.

Ott minden rendben van?

A saját portánk tiszta?

Sok a kérdés.

Gyerekkorom óta nincs bennem rekedt kérdés.

Mindet feltettem.

A válaszokra azonban sokat kellett várnom.

Megriasztotta az őszinteségem az embereket.

Igen, egy újabb kérdés merült fel:

Idegesítő vagyok?

Aki szereti az egyenes válaszokjat, annak nem.

A többiek halkan vagy éppen zajongva elmennek mellettem.

Jól teszik.

Ha a kérdéseimre választ szeretnék kapni, nekem is szembe kell néznem magammal..

Nincs menekvés.

Én sem úszhatom meg.

Nem is szeretném.

Kérdezgetek, és közben gyógyulok.

Megértek és kidobok félelmeket.

Segítek ezt másnak is megtenni.

Mert amit értünk, attól nem félünk többé.

Így működünk.

Kommunikáljunk.

Mondjuk el.

Kiabáljunk.

...valaki csak meghallja.

Nemrégiben kaptam egy kupac levelet, amit én írtam. Valaki visszajuttatta hozzám. Mert már nem volt hely tárolni őket. Mosolyogtam. Kicsit fájt is, mert azokat Neki írtam, Neki szántam. De úgy tűnik lejárt a szavatossága. Hogy járhat le egy szerelem szavatossága??Aztán egy hét múlva találkoztam egy emberrel. Akit már 30 éve ismerek. Valamit elvettünk egymástól, én is mást Tőle, Ő is mást tőlem. De mindkettőnknek fájt. Most én úgy döntöttem, elég idő telt el. Visszaadtam hát Neki, amit elvettem, és ezáltal kaptam valami csodálatosat. Ölelést, ami minden más ölelésnél őszintébb és szebb. Nyugalmat a lelkemnek, hogy már nincs harag, ami megkeseríti a lelkét. és szívből remélem, hogy Ő is ezt érzi most. Megbocsájtást.  Friss ez a felújított érzés, bár nem is ez a jó szó. Csak szeretem. Mert van. Mert ajándékot adott és mert az örökre velem marad. Egy életet. Egy kincset. Ez nem a rózsaszín lányregények végén megtapasztalható happy end. Ez az új életünk kezdete. Új életem része lehet minden fájdalmas emléktől mentesen. És ettől piszok jól érzem magam most a bőrömben. Egyedül élek. Az életem tiszta és érdekmentes, minden szempontból. Az alku mindig is távol állt tőlem. De most kötöttem egy alkut Istennel. Megígértem, hogy megteszem, amit a szívem diktál, és Ő ezért nem csap majd a kezemre. 

gyógyulnak.

Megyek mellettük, mert mellettem is ment valaki.

Követnek-e?

Nem tudom, de érzem, hogy bíznak bennem.

Felelősség.

Amolyan emberi.

Nem hátrálunk ki.

Ha mégis, akkor nem egymást kerestük.

Időben kell szólni.

Az élet mindenkinek egyedi.

Hadd ossza be mindenki magának.

Becsületesség.

Nem kudarc.

Nem minden madár énekel egyformán.

Ettől szép az erdő zajossága.

Ettől vannak színek.

Teszek valamit.

Valami mást.

Kilógok vele a sorból.

Pedig csak jól éreztem magam.

Változtattam.

Kipróbáltam, milyen mást csinálni, mint eddig.

És jönnek a szavak.

Kérdőek, bírálóak, és igen: az ítélőek.

Ez az én életem.

Az én testem.

Az én lelkem.

Az én gondolataim.

Csak én tudom, mi az igazán jó nekem.

Ha elhagyom a megszokott területet, én érzem.

Szeretném, ha így maradna.

Ha én dönthetnék, és nem látnám az azt követő rosszallásokat.

Szeretném, ha örülnének annak, ami engem boldoggá tesz.

Maradok ezen az úton.

Hogy kevesebb -e körülöttem az ember?

Igen.

Milyenek és kik maradtak?

Minőségiek és szerethetők.

Kitartóak és valódiak.

A változásokkal nem csupán Te változol.

Minden, ami körülvesz.

Még az atmoszférád is.

Az arcod, a mosolyod, a mozgásod.

Másokat fogsz érdekelni.

Megjelenik a tisztelet veled kapcsolatban.

Csak merj ugrani.

Táncolj, énekelj, kiabálj.

ÉLJ!

Szeretném, ha néha csak magyarázat nélkül lebeghetnék. Ha nem kellene mindenre egy címkét ragasztanom. Igen...egy barát megerősítette ezt bennem. Most már tudatosan figyelek, hogy másokat se címkézzek. Keresztanyám meg azt mondta:  " ne általánosíts! " Igaza van. Az is egy skatulya. Csak megnehezíti a dolgom. Hogy mi a dolgom? Mindenféle. Megnyílni, megmutatni magam, beengedni új dolgokat, fényleni, irányítani, hagyni magam sodródni és vállani a felelősséget a szavakért, amiket kimondok. Mostanában ömlenek belőlem. Nem; nem szeretném megállítani a folyamatot. Csak kicsit óvatosabban kell fogalmaznom, mert a tempóm felgyorult, és nem biztos, hogy tudnak követni.  Viszont szeretem ezt az új lényt magamban. Furcsa, de mindig mosolyog. És jóban szeretnék lenni vele. Olyan egyszerű lett minden. Néha azt érzem, az is lehet terher, ha valami hirtelen megoldódik. Vagy csak leesik egy nagy kő rólam és hiányzik, mert már megszoktam, hogy érzem a súlyát. És az eltűnését követően nagy a súlytalanság. Ige, azt érzem, meg kell tudni barátkozni a gondtalansággal. Ez is egy feladat.