A gyógyulás útján
A lélek sebezhető.
Karcolásokkal teli testünk ép léleknek ad otthont?
Biztos, hogy csak az fáj, ami vérzik is?
Vannak a rejtett sebek, amikről nem beszélnek szívesen.
És azokat lehet cipelni éveken át.
De nem kell.
Van, hogy olyen nehéz már minden, hogy lehúz minket.
Felesleges szomorúságok tetjén gubbasztunk, ahelyett, hogy kiállnánk a csatatérre.
Igen, néha ki kell ugrani.
És akkor záporoznak majd a nyílvesszők.
És lehet, hogy a környezetünk nem ért majd minket.
De ideje végre kiállni magunkért.
Elvarrni azokat a szálákat, a,miket régen nem tudtunk.
Puttonyokat letenni és a jövő, s a következő pillanat elé terhek nélkül állni.
Elengedni a múltat, szépen búcsút mondva mindennek, ami ott fájt.
Csak így képes az ember az adott pillanatban száz százalékosan teljesíteni.
A gyógyulás munka.
Nem könnyű.
De nem lehet megúszni dolgokat.
Ha Te engedted be a fájdalmat, ha Te engedted meg, hogy bántsanak, most neked kell letenni a terheket is.
Nincs késő, soha és semmihez.
Ha rálépsz az útra, egyre könnyebb leszel majd, és meg kell engedned magadnak a változásokat.
Változás nélkül nincs gyógyulás.
Szemléletet és olykor embereket is kell váltani.
Más lesz a cél, ha küzdesz.
Jobbá válhatsz és jobb embereket vonzol be utad során.
Csak el kell dönteni.
És csinálni kell.
Van segítség, csak kérni kell.
És van hit, amit használni kell.
Egy erős kapaszkodó, amely nem hagyhat el, csak te téveszted olykor szem elől..
Világítótorony lehetek és ezért hálás vagyok.