Amikor már nem tudunk hazudni magunknak
Sokat gondolkodom, amikor magányos vagyok.
Nem agyalásra gondolok, hanem valódi, építő és a megoldáshoz közelebb vivő gondolkodásra.
Tegnap egy számomra fontos idősebb nő azt mondta, hogy néha a férfiakat is meg kell kérdezni dolgokról.
Tudom. Így szoktam tenni. Illetve talán mégsem teljesen. De érdekelnek a férfiak gondolatai. De mivel ők vizuálisabbak,
nem mindig figyeltek rám, illetve arra nem, amit mondtam. Másként működnek és ezt mindig szem előtt kéne tartanunk.
Náluk genetikailag kódolt a vadászat. És valójában ezért sokszor megbüntetjük őket. Igazságtalanul.
Mert más nők után forgolódnak, mert látjuk a szemükben a vágyat. És ez olykor fájdalmasan érint egy nőt,
aki nem szereti önmagát, aki harcban áll önnön testiségével, megváltozottságával.
Vannak periódusok, amikor bizony én sem szerettem magam. Okkal éreztem így, és oka is voltam. Néha elfárasztott a folytonos éberség,
a nőiességem feszült és kontrollált prezentálása. Fárasztó mindig jó nőnek akarni lenni. Néha lennék az a papucsban csoszogó zilált hajú sima nő.
Akinek nem kell figyelnie arra, hogy a körmei minden pillanatban tökéletesek legyenek. Akit igenis szeressenek úgy is, ha fáradt és kialvatlan.
És hadd legyek néha ingerült és szexre nem hajlandó. Mert ahhoz hangulat kell.
Bizonyára mi csesztük el, hogy ezt elvárják tőlünk, de valahol a nagy szerepcserében eltévedtem én is.
És az is lehet, hogy nem várja ezt senki. Csak mi akarunk túlteljesíteni egy tervet. Mert félünk, hogy ha hibásak vagyunk,
majd másik nő után néznek. De ez akkor is bekövetkezik, ha éppen tökéletes állaptban vagyunk. Mindenkinek van kíváncsisága és
olykor olykor megkóstolna más ízeket is. A hűség nem feltétlenül követelmény kellene, hogy legyen. És nem kötelező elvárás.
Inkább csak egy szeretetteli következmény.
A kötődés következménye. Az illeszkedésé. Az egymáshoz passzolásé.
Meg aztán ott a nagy kérdés: kielégíthetünk e egyetlen embert egy életen át?
A férfiak biológiailag képtelenek hazudni.Mi tudunk. El tutunk játszani egy orgazmust, ami nincs.
Csak azért, hogy hamarabb szabaduljunk, vagy csak úgy a amásik iránti szeretetből akár, ha nekünk éppen nincs olyan hangulatunk.
Hol a határ valódi és szeretetteli hazugság közt?
Melyik férfi veszi azt be, hogy mi mindig eljutunk a csúcsra?
Szabad -e és kell -e igazat mondani, ha megkérdezik: " neked is jó volt ?"
Helyénvaló kérdés ez egyáltalán egy férfitól?
Kell -e szégyellnünk, ha ez nem sikerül mindig?
Annyi megint a kérdés, és ez mind a nyakamba zuhant.
Azt érzem, nem kell mindig megoldásokat tárni mindenki elé. Sokszor a kérdések is elindíthatanak valami igazán fontosat.
Amikor kérdéseket kap az ember, elkezd tényleg a saját fejével gondolkodni és nem mások idézeteiben keres választ.
A valódi magam felé fordulás ott kezdődik, amikor magamnak már nem kell hazudnom, mert elfogadtam, hogy hibás konstrukció is lehetek,
nem kell mindenben jónak lennem és ezt már nem is várom el magamtól. Így az se bánt, ha más bármit elvár.
Szeretek hazugság nélkül elaludni és felébredni.
És ami közte van, az mind csak az enyém marad...ahogy eddig.
Nem írom le, mennyire izgalmas minden, amikor bezuhan az éjszaka az ablakomon és lehullanak az álarcok.
Igenis a szürkének ezer árnyalata van...és köztük az egyik én vagyok.