Egy ismerős illat
Alig találkozunk, de ha igen, az tartalmas tekintetekkel és mosolyokkal teli pillanatok sorozata. Félbolond, de talán éppen ezt szeretem benne. Nincs sok mondanivalóm, egyre csendesebben élek. De Neki sok a kérdése. Válaszolgatok. Megerősítem. Valamit nem tud magában helyretenni. Egy útkereső jó ember. Szeretem a hangját. Éles, érthető és fiatal. De a lélek benne öreg. Mégsem akarja ezt tudomásul venni. Sietteti a döntéseket magában, de képtelen megtenni. Ezért kérdez. Majdhogynem ígéreteket akar hallani, tőlem. De én nem tudok olyat. Csak arról tudok beszélni, amit most érzek. Amit eddig. El tudom mondani, hogy van bennem türelem, hogy tudok várni, amíg Ő évek alatt eldönti, milyen barátot szeretne belőlem faragni. Mosolygok. Tépelődik és én szeretem ezt is Benne. Tökéletes apa. Nem látja, pedig nincs nála szebb érzésű szülő. Férfiban még nem láttam. Elmondom neki, mert tudom, hogy fontos, mit gondolok. Barátok vagyunk. Nem látom gyakran, de ismerem. Bízom Benne. Ő is bennem. De óvatos. Akárcsak én. Ha az ember barátot veszít, mindennél jobban fáj. És nem lehet csak úgy betuszkolni valakit a helyére. Nincs másnak helye bennem. Ott, a régi ember helyén, nincs. Neki van, mert kivájta magának. Mint egy kisgyerek. Elérte amit akar. Levett a lábamról a tisztaságával. A füllentéseivel. Hallgatom a rengeteg kérdést. Remélem értem, miért csinálja. Bár nem számít. Szeretni csak egyféleképpen lehet. Egészben. Jó, hogy van ilyen ember az életemben. Visszatükrözi egykori kétségekkel teli énem arcát. Jó látni, hogy én már képes vagyok dönteni. Mindenben. Gyorsan. Nincs idő eltékozoli a pillanatokat. Igyekszem ezt megmutatni Neki is. Tanulom szeretni. Nincs nehéz dolgom. Néha eltűnik. És akkor nincs bennem hiány, mert ismerem az okot. Értem. Talán ez a barátság fogalma. Érteni a miérteket és nem kérdezni. S ha újra felbukkan óvatosan, - mert nem tudja, haragszom-e vajon a távolság miatt -, csak szeretni tudom. Örömmel veszem, hogy megint van. Teljes a kép. Ő ilyen.