jelenlét

 

Ott lenni valahol, amikor megtörténik egy törés. Mindig igyekszem a magam életét megmutatni, szeretnék hiteles maradni. Valaki tegnap átérezte, megértette, mi történik velem. És addig csüngött a telefon túloldalán, amíg csak el nem csendesült bennem a kétség, a szomorúság. Néha az a hiedelem, hogy a segítő emberben nincs gyengeség. Hogyne lenne, hiszen ember. Néha elég, ha csak érzed: értenek. Olykor kell a fizikai jelenlét is és ezt kevés ember képes megérezni. A háló vékony, és dönteni muszáj. Elénk sodor az életünk embereket, és nekünk idővel azonnal meg kell látni, ki maradhat és kinek kell azonnal mennie. Nincs mindenkire szükség. Nem szerethetünk mindenkit és nem is várhatjuk, hogy mindenki szeressen minket. Képtelen elvárás. De van, amikor ajándékot kapunk. Annak illata van. Érezni, hogy jó helyen állunk. Talán egy hatalmas tömeg közepén találjuk meg a kezet, a tekintetet, de kétségtelenül meg van a kapcsolat. Nem létezik magyarázat rá, nem kell tudni a miértet. Fárasztó a folytonos analizálás. Lehet csak úgy örülni. Erre is képessé kell magunkat tenni. Nehéz nem kérdezni. Ismerem a miértek káoszát. De mára csendesedik a kérdő lényem. A törések folyamatosak, s mire az egyik helye gyógyulna, érkezik egy másik. Mintha csak erre lennénk kiképezve. De akkor csináljuk jól. Törjünk össze, érezzük a reccsenések hangját a lélekben és engedjük meg magunknak a fájdalmas meghajlást. Legyünk nádból, ne kőből. És vegyük észre, amikor valaki ott marad. Ért minket, és velünk érez.

 

" Köszönöm, hogy vagy nekem. " - mondja egy dal...amit egyszer felém hozott a szél.

és igen: köszönöm, hogy part voltál nekem.