kérdezz embergyerek, kérdezz!
Valahol a láthatóság határán túl, él egy kölyök. Szeret élni, szeret enni, szeret vigadozni. Nem érti a korlátokat, nem érti a kell szót.. ha éhes, akkor eszik. Így gondolkodik. Egyszerűen, tisztán, mások számára is érthető módon.
Azt gondolta, ha Ő ért mindenkit, akkor őt is értenie kell mindenkinek.
Miért nem elég egy ölelés?
Hiszen abban minden benne van.
Nem, nem; az emberek magyarázatokat kérnek.
Mindenre.
Építkezett, mindig épített valamit, de valaki mindig lerombolta az építményét.
Csak úgy. Nem szándékkal, csak mert arra járt, nem tudni.
De Ő nem kérdezett, csak elkezdte újra.
Nem értette a szándékos rosszat, mert benne nem volt olyan.
Ennek ellenére nem azzal foglalkozott, hogy megértse a rosszat, hanem ami az orra előtt volt.
Néha leguggoltam hozzá és elkezdtem beszélni hozzá, de mindig leintett.
" értem én, hidd el mindent értek... "
Talán én nem értettem, miért és hogy lett ilyen bölcs és elfogadó, talán csak meg akartam menteni mindentől.
Lényegtelen.
A lényeg: egy idő múlva leszoktam a nyugtatgatásáról.
Észrevettem, hogy én vagyok nyugtalan; Ő pontosan tudja, mit csinál
Egyszer odajött hozzám, amikor így csendben ültem, csak nézett rám mosolyogva, és ennyit mondott:
" jól van, kérdezz embergyerek, kérdezz nyugodtan.."