Merre tartok éppen?
Pontosan ott vagyok, ahol lennem kell.
Egy ideig számonkértem Istentől, miért éppen az van, ami. Miért nem kapok több esélyt?
Vagy miért pont csak annyi valamim van, ami éppen elegendő a túléléshez. Jeleket kaptam, próbatételeket is, de választ nem.
Mostanra viszont megérkezett. Kicsit megcsúszva, de megjött.
Csendben jött, észre sem vettem, hogy már értem a miérteket.
Hallom a hangom, bár inkább azt mondanámm: meghallom. Hagyom hallatszani.
Volt idő, amikor még nem tudtam megbocsájtani valakiknek.
Volt idő, hogy a harag jól esett. Sajnáltatni lehetett magam a fájdalom okán.
Most a harag nem jellemző, de a csenddel és távolsággal néha azért jelzem: valamit nem kedvelek magam körül.
Szeretem tudatni, hogy valami nem tartozik rám. Jogos és talán bátor döntés. És szüskéges is.
Miért kellene folyton kiabálni? Miért nem veszik észre maguktól az emberek, hogy valami bántja a másikat bennük?
Választottam valamiféle jelzőrendszert. Nem biztos, hogy jó megoldás, és az sem, hogy végleges.
Aztán, ha nem válik be és nem vesznek észre, majd kitalálok mást.
Törekszem egyedül jól lenni. Megyeget, sőt sokszor élvezem is.
Bár sokan nem hiszik el, nekem ez életforma és létkérdés.
De ez nekem már nem számít. Az, hogy mit hisznek el, és mit nem.
Valamiért szeretek elvonulni. De ha túl nagy a némaság, akkor kimozdulok és életre keltem a zajos énem.
Azt is szeretem, bár az nem illik annyira hozzám. Most éppen nem. DE folyton változom.
Mostanában sok emberhez kerültem közel, és sok embertől távolodtam el.
Több történt meg az utóbbiból.
És nincs megbánás: ez nekem pont így tökéletes.
Ahhoz az élethez, amit most élek, nem kell tömeges asszisztencia.
Bőven elég pár szerető szívű, értő embertárs.
Abban, ahol vagyok, nem szívesen osztozom... ebben most nem.
Egy hintán ülök, amit az élet hintáztat.
Nem a sorsom, hanem én.
Van egyfajta bársonyosság abban, ahogy most vagyok.
Puha,de törvényszerű. Biztos, de bizonytalanul szép.
Ismeretlen, mégis értem minden mozzanatát.
Megyek. Előre. Nincs hátramenet. Ebben most nincs.
Most éppen nincs.
Ezt tanultam meg legelőször.
Hátra csak az emlékek miatt nézek, ha elfelejtenék valami szépet. Amire fontos emlékeznem.
Ha a haragot szeretném ködbeveszejteni.
Akkor figyelek csak visszafelé.
Amúgy előre és felfelé.
Néha meg kell mutatnom, hogyan lehet egyszerű, ha valójában nehéz valami.
Nincs más választás...olykor az út véget ér, és kénytelen vagy elkanyarodni.
És ezernyi a lehetőség.
Melyiket válaszd?
...amelyiken, ha elképzeled magad, a legjobban tudod szeretni azt, aki vagy.